Az emberek többsége valószínűleg, arra vár, hogy elérkezzen a várva, várt nyugdíjas időszak az életükben, és az addig munkával telt órákat, a megérdemelt pihenés töltse ki, vagy hobbijuknak hódolva éljék a kellemes korszakot. De azért szép számmal vannak olyanok is, akik nehezen állnak át, az aktív életről, a nyugodt, békés mindennapokra, egyrészt, mert egész életüket munkával töltötték, másrészt, úgy érzik, valami hasznos elfoglaltságot kell végezniük, hogy értékes embernek érezzék magukat, és a dolgos, munkával töltött évek után, boldog nyugdíjasként éljenek családjuk körében. A fehérgyarmati, Horváth Zsigmondné sem tölti tétlenül életének ezt a korszakát, férjével együtt, cirokseprűt kötnek, és varrnak nap, mint nap.
Az udvarra belépve, már hallom a gép zaját, amivel a ház ura, Zsiga bácsi tevékenykedik, felesége Szeréna is éppen készülődik ki, a műhelybe, ahol együtt szorgoskodnak párjával, és közben beavatnak engem is, ennek a csaknem elfeledett ősi mesterségnek a rejtelmeibe. Ez a tevékenység, nem a nyugdíjas évekkel együtt jött, már akkor is intenzíven gyártották a seprűket, mikor még a munkahelyen töltötték idejük jó részét. Több mint húsz évvel ezelőtt, idős bácsik mutatták meg, minden csínját-bínját a seprűkötésének.
– Volt mikor száz seprűt is megcsináltunk egy nap – meséli Szeréna – ma már nem szoktunk annyit, mikor, hogy van kedvünk, meg ahogy igény van rá.
A 63 éves asszony, Kölcsében töltötte gyermekkorát, majd a vendéglátóipari pálya Fehérgyarmatra sodorta. Jó néhány évet töltött a Halász, majd a Szamos étterem falai között, egészen addig, míg a vendéglátást fel nem cserélte a kereskedelemre, amely a nyugdíjas évekig biztos pontot jelentett számára. Eközben persze jött a családalapítás, és ahhoz, hogy gyermekeiknek meg tudják adni mindazt amit szerettek volna, munkahely mellett, ahogy a legtöbb szatmári ember, ők is gazdálkodással töltötték a szabadidejüket.
Volt mikor állattartással is foglalkoztak, több sertés és szarvasmarha várta őket haza a munkából az ólakban, és a reggeli első műszak is ott kezdődött, hogy ellátták a haszonállataikat. Az állattartás lassan elmaradt, maradt a növénytermesztés, így kezdték el egy idő után cirok termesztését, és annak a feldolgozását.
Rengeteg, és hosszadalmas munka kíséri azt a folyamatot, amíg használatba vehetik a szorgos kezek a precízen megkötött és levarrt cirokseprűket. A ciroknak, vagy más néven cirok kölesnek, különböző célokra, több faját is termesztik. Szerénáék, a seprőcirkot termesztik, amely erőteljes talajt kíván, a művelése szinte megegyezik a kukoricáéval, és külleme is ahhoz hasonló, magas, széles levelű pázsitkóró.
Megfelelő talaj előkészítés után, április közepe táján vetik el a magokat, vegyszerezik, és pétisóval is szükséges megszórni ahhoz, hogy jó minőségű legyen a termés. A termő terület nagysága is befolyásolja a szálkatermés mennyiségét és minőségét.
– Régebben megkapáltuk a gyomoktól, ma már nem bírjuk, marad a vegyszer – mosolyog az asszony, miközben a műhelyből kísér abba a helyiségbe, ahol seprű gyártás első fázisa kezdődik. A sarokban, kévébe kötve sorakoznak a cirok csomók, előtte, műanyag ládában ázik a következő seprű alapanyaga. Október elején, érés idején aratják le a növényt kézzel, úgy, hogy a szárakat tőből levágják. A learatott növényt, kiterítve hagyják száradni a földeken, majd kévébe kötve, hazaszállítják. Mielőtt a padlásra kerülne a termés, további szárítás miatt, a növény virágát – más néven nyirányát – le kell fésülni a szárakról. Ehhez a művelethez Zsiga bácsi készített egy magvaló gépet, amit villanymotor hajt. Kis csomónként teszik be a cirkot a gépbe, ügyelve, hogy a fésű ne tekerje be a szálakat, így tisztítják meg a növényt a magvaktól. De minden további munkafolyamathoz, szükséges valamilyen eszköz, amit szintén Szeréna férje készített el.
Magvalás után, a padláson felfüggesztve szárítják még egy ideig, de még előtte a szárakról levágják és szétválogatják a szálakat. A seprű kötéséhez, öt fajta cirok szál kell, a szerint válogatják szét, mindegyik fajtának, meg van a maga helye, a hosszabbak külső takarónak, a rövidebbek a seprű nyelvének valók.
A tökéletes száradás után, a szálak tövét beáztatják, azért, hogy puha, könnyen hajlítható legyen, és így a kötésnél, nem fog eltörni a cirok. Miután megvoltak az előmunkálatok, kezdődhet a kötés. A műhely közepén a saját gyártású gépet is villanymotor hajtja, amit egy pedállal szabályoznak munka közben. Mellette az asztalon osztályozva sorakoznak a szálak. A seprű nyelének egyik vége befogatva a gépbe, másik végébe egy szöget vernek, amelyre drótot erősítenek. A drót, egy hengerre van feltekerve, ami a gép tartozéka, a cirokszálakat ezzel erősítik rá a nyélre.
Az első csomó lesz a seprű nyelve, vagyis a közepe, ehhez a rövidebb szálakat használják fel, majd visszafelé kötözve erősítik rá a vállrészt, a helyes kialakítás eléréséhez, egy-egy marék szalma, vagy levágott szárcsomót tesznek. Az áztatásnak ekkor lesz jelentősége, mikor a fordítva felerősített szálakat visszahajtják, mivel ha száraz lenne a cirok, akkor a művelet alatt eltörne. Sorban kötözik rá, az osztályozott cirokszálakat, az utolsó adag lesz a takaró.
Ha már a teljes mennyiség a nyélen van, ami egy nagy seprűnél 1 – 1,1 kg-ot jelent, szépen eligazgatva, összekötözik egy zsinórral, és aztán jöhet a varrás. A varráshoz a megkötött seprűt, egy nagy fából készült, satuhoz hasonló szerkezetbe fogatják. Szeréna a szálakat itt is szépen eligazgatja, majd befűzi a madzagot a varró eszközbe. Két féle színű zsineget használnak, hogy esztétikus, mutatós seprűk legyenek, és a szabványnak megfelelően, ötsorosan varrják le, hogy tartós legyen a használati eszköz. Az utolsó lépésként, a cirokseprű végét egyenesbe vágják, és már mehet is a piacra, a hosszadalmas munka eredménye.
Sajnos nem sokan ismerik ennek az ősi mesterségnek a fortélyát, és valószínűleg, ha meglátják, mennyi munkával jár, nem is sokan akarják elsajátítani. Reménykedjünk, hogy a Horváth házaspárnak sikerül tovább örökíteni ezt a tudást.
*** 
Írta: Szilágyi Krisztina
